Növényvédelem

Bizony ez a terület sem tartozik a citruskertészek kedvelt tevékenységei közé, pedig sajnos gyakran elkerülhetetlen a permetszerek bekeverése, a pajzstetvek mechanikai eltávolítása. Alapvetően hazánkban nincsenek a citrusféléknek olyan specifikus kártevői, amelyek a mediterrán országokban korábban akár teljes ültetvényeket is letaroltak. Ennek ellenére előre fel kell készülnünk néhány nagyon kellemetlen eseményre. Itt most minden lehetséges kártevőt, betegséget nem sorolunk fel, csak a tapasztalatunk szerint leggyakrabban előfordulókat. (Rendszeres, megelőző védekezéssel ezek az esetek is jelentősen csökkenthetők.) Lássuk, melyek azok a tünetek, amelyek elcsúfíthatják a citrusféléket, és akár el is pusztíthatják dédelgetett növényeinket.

  1. Pajzstetvek - ezek az alattomos szívókártevők elsősorban a levelek fonákján és a növény hajtásain tapadnak meg. Sajnos elég jól elrejtőznek, így gyakran csak az alattuk lévő levelekre lecsorgó váladék, az ún. mézharmat megjelenéséből következtethetünk jelenlétükre. Ha ezt tapasztaljuk, azonnal meg kell kezdeni a védekezést, mert ráadásul ez a ragacsos váladék kedvező táptalajt nyújt a gombabetegségek kifejlődésének is. Első teendőnk a kártevők mechanikai eltávolítása, szükség esetén a fertőzött ágak levágása, majd a levelek, ragacsos váladék lemosása szappanos vízzel. (A művelet alatt tegyünk valamilyen védőfóliát a növény földjére.) Ezt követi az olajos lemosószeres, (Agrol Plusz) és felszívódó hatású rovarirtószeres permetezés.
  2. Levéltetvek, gyapjastetű kártétele - Ezek a szívó kártevők elsősorban a fiatal leveleket támadják meg. Szerencsére könnyebben észlelhetők, mint a pajzstetvek. A ragacsos levelek lemosása után alkalmazhatunk gyorsan lebomló rovarölőszereket is. Sokáig azonban itt sem várhatunk, mert egy nagyobb támadás alaposan legyengítheti a növényünket. Arról nem is beszélve, hogy a levéltetvek és pajzstetvek támadása gyakran a téli pihenési időszakban éri növényünket, amikor minden erejére szüksége van a túlélés érdekében. Mivel nem sokan ismerik, a citrusfórumról bemutatjuk egy gyapjastetű fotóját. Sajnos ez utóbbi élősködő előszeretettel költözik be a teleltető helyünkre. A 2009-2010-es teleltetés során számos citruslevél fonákján találtam telepesen lerakott ragacsos petéket. Ilyen gyapjastetű petefészket láthatunk ezen a fotón. Természetesen ezt azonnal el kell távolítani, a levelet és a környékén található ragacsos váladékot szappanos vízzel le kell mosni.
  3. Atkák - leggyakrabban a takácsatka megjelenésével kell számítanunk, és elsősorban télen a meleg, száraz levegőjű lakásokban, de 2010. nyarán a szabadban tartott citrusféléket is megszállták. E szívókártevők jelenlétére elsősorban a levélnyeleknél megjelenő pókhálószerű szövedék, valamint a levelek kifakulása utal. A mellékelt fotókon atkákkal fertőzött leveleket láthatunk. Ha ezt tapasztaljuk, akkor egy nagyítóval vizsgáljuk meg a gyanús levél fonákját. Ha apró, fekete, lassan mozgó pontot találunk, akkor lehet bekeverni az atkaölő permetszert. (Én rendszerint Agrol Plusz-os oldatba keverem a Sanmite 20 WP atkaölőt, és teszek bele egy kevés Karate kontakt hatású rovarölőt is.) Mivel ez a szer nem szívódik fel a növényben, hanem az élősködőkkel érintkezve fejti ki a hatását (ún. kontakt szer), a citrusunk levelének a fonákját is alaposan le kell permetezni. Általában érdemes megismételni a kezelést 2 hét múlva.
  4. Meztelen csigák - a citrusfélék új hajtásai, zsenge levelei vonzzák a meztelen csigákat. Ha valamelyik reggelen arra ébredünk, hogy fiatal levelek nagy részét alaposan likacsosra rágta valami, akkor joggal gyanakodhatunk meztelen csigára. Ennek a kártételnek elsősorban a földbe süllyesztett dézsások vannak kitéve. Ha nem túl súlyos a veszteség, akkor próbálkozhatunk a csigák összeszedésével, vagy ún. sörös csapda állításával. Ennek az a lényege, hogy egy bögre méretű edényt a pereméig a földbe süllyesztünk, majd színültig töltjük sörrel. A csigák a sör illatára odamásznak, beleesnek és elpusztulnak. (Mivel a 2010-es csapadékos időjárás hatására rendkívül elszaporadtak a meztelencsigák a mi kertünkben is, kipróbáltam a módszert, és igazolom a hatékonyságát!) Nagy mértékű kártétel esetén nem marad más, mint csigairtó szerrel körbeszórni a citrusainkat.
  5. Vincellérbogár - ez az éjjeli kártevő a citrusfélék levelét is élvezettel fogyasztja. Rágása jellegzetes, mert a levél szélétől a levél közepe felé tart. Akár egy fél levelet is eltüntethet egy éjszaka. Sajnos ez nem elég, mert a kb. 1 cm-es, sárgás lárvái a gyökérzetet pusztítják. Próbálkozhatunk a bogarak éjszakai összegyűjtésével, de nagy mértékű kártétel, és a lárvák megjelenése esetén kénytelenek leszünk valamilyen felszívódó rovarölő szert bevetni. (Megjegyzem, hogy nálam már előfordult, hogy vincellérbogárra gyanakodtam, és egy ronda sárga hernyót találtam a megrágott növényen.)
  6. Egyes ágakon kanalasodó, majd hajtásokra száradó levelek - általában a kanalasodó levelek a növény szomjazásának tünetei. Ilyenkor szinte mindenkinek ez első reakciója, hogy jól megöntözi a növényét. Sajnos előfordulhat, hogy ezzel többet ártunk, mint használunk. Abban az esetben, ha nem általános, hanem csak egy-két ágra terjed ki a levelek kanalasodása, és ezt a beteg levelek összepöndörödése, ágakra száradása követi, akkor ennek oka előrehaladott gombafertőzés is lehet. Ha ezt tapasztaljuk, akkor azonnal cselekednünk kell. Először a beteg ágakat kell alaposan visszametszeni, majd az egész növényt le kell permeteznünk gombaölőszerrel. Ha a problémát a teleltetés során, nyirkos, hideg környezetben tapasztaljuk, akkor gyökérproblémákra is gyanakodhatunk. (Lásd 8. pont.)
  7. Hajtások, ágak hirtelen elhalása, erőteljes levélhullás - ez a betegség nagyon hasonló az előzőhöz. Azzal a különbséggel, hogy az előző esetében a levelek nem hullnak le. Mivel ezt a betegséget is egy gomba okozza, ellene való védekezés megegyezik az előzővel. (Barnuló, beteg ágak visszametszése, gombaölőszeres permetezés.) Ami nagyon fontos, hogy ilyenkor a lombozat nedvesítése (spriccnizés) tilos! Jó tudni, hogy ez a betegség elsősorban a legyengült citrusokat támadja meg.
  8. Gyökérrothadás, gombásodás - szinte hihetetlen, de ez a betegség is hasonló tünetekkel jelentkezik, mint az előző. A különbség abban van, hogy leggyakrabban a teleltetés során tapasztalhatjuk, de 2010-ben a rendkívül csapadékos időjárás hatására a szabad ég alatt tartott citrusféléknél is észlelhettük. Ha nem lépünk fel a fertőzés ellen erélyesen, akkor akár néhány nap alatt teljes lombhullást eredményezhet. Általában nevelési hibákra vezethető vissza. Gyakorisága, és súlyossága miatt foglalkozunk vele kiemelten. Ez a betegség rendszerint azokat a citrusokat támadja meg, amelyeket a szabadból hirtelen (szoktatás nélkül) nélkül, nedves földben viszünk be a hideg teleltető helyre. Mivel a felesleges nedvesség meggátolja a gyökérzet megfelelő szellőzését, először a növény hajszálgyökerei pusztulnak el. Ha még időben észleljük a problémát, akkor gyors reagálással, van esélyünk növényünk megmentésére. Első teendőnk, a citrusfélénk melegebb, világos helyre telepítése, locsolás teljes beszüntetése, majd a leszáradt, bebarnult vesszők visszavágása az egészséges részekig. Amint a talaj teljesen kiszáradt, készítsünk az előírtnál erősebb, langyos (kb. 30 C°-os) gombaölőszeres oldatot (például Ridomil Plus 42 WP-ből). Ezzel öntözzük be alaposan a növény kiszáradt talaját. (A kisebb növényt akár bele is állíthatjuk a vegyszeres vízbe. Nagyobb dézsásokon pedig többször engedjük át az anyagot.) Ezt követően a növényt tartsuk melegebb helyen, majd minimális locsolással bizakodjunk abban, hogy tavasszal mégis kihajt a beteg.
  9. Nevelési hibák, hiánybetegségek - sokak számára meglepő lehet, hogy ezt a két témakört együtt tárgyaljuk, és viszonylag röviden. Ez csak a látszat. Később, mintegy összefoglalásként, külön fejezetbe foglaljuk össze a leggyakrabban előforduló nevelési hibákat. Most csak egyes tápanyagok hiányára utaló jelekre és azok nevelési hibákhoz kapcsolható összefüggéseire szeretnénk rávilágítani. Annak a citruskertésznek, aki rendszeresen, megfelelő citrusföldbe ülteti át a növényeit, növekedési időszakban, kellő időben adagolja a citrusok számára ajánlott tápoldatokat, nem kell számítani hiánybetegségek megjelenésével. Természetesen előfordulhatnak (pl. ajándékba kapott növény, kertészeti lerobbant növények kiárusítása esetén) kivételek. Nézzük a legfontosabbakat. Szinte mindenkinél megjelenhetnek sárguló levelek. Ha ez a sárgulás kiterjed az idősebb levelekre is, és együtt jár a levélerek kontúrossá válásával, akkor szinte biztos, hogy vashiánnyal van dolgunk. Erre példa a képen látható növény. Ilyenkor alkalmazhatunk levélen keresztül felszívódó vastartalmú készítményeket, vagy nem túl meszes talaj esetén vastartalmú műtrágyákat. (Nálam a Savatrene FE vaskelát tartalmű műtrágya bevált. Ezt "Zöldítő vitamin" néven is hirdetik.) Figyelem, ha a levélsárgulás (elsősorban télen) nyirkos, hűvös talajjal jár együtt, akkor azt szinte biztosan a gyökérzet gombásodása okozza. A barna levélszélek, foltok megjelenése káliumhiányra, a leveleken megjelenő sötét, kékeszöld foltok (ehhez párosuló erős virághervadás, kis gyümölcsök nagy mértékű, idő előtti lerúgása) foszforhiányra utal. Sajnos mindkét levélproblémát kiválthatják nedves talaj okozta gyökérzeti betegségek is, de mielőtt nagyobb hadműveletbe kezdenénk, nagyítóval vizsgáljuk meg a beteg levelek fonákját, mert lehet, hogy atkák megjelenése okozta az egészet.

A fenti, nem teljes felsorolásból is látható, hogy mi mindennek van kitéve szegény növényünk. Szerencsére e problémák nagy része odafigyeléssel, megelőző növényvédelemmel, helyes neveléssel elkerülhető, a veszteség jelentősen csökkenthető. Mielőtt rátérnénk a kémiai növényvédelem eszközeire, alkalmazásának módozataira, tekintsük át az ezt kisegítő tevékenységeket.

  1. Citrusaink rendszeres átnézése. Én, ha otthon vagyok, minden reggel és este rászánok néhány percet ezekre a növényekre. Ilyenkor nemcsak a szépségükben, virágaikban, gyümölcsükben gyönyörködöm, hanem azonnal észreveszem, ha valami negatív változás (ragacsos váladék a leveleken, megrágott levelek, levélhullás, barnuló levelek vagy ágvégek, pókhálószerű szövedék a levélnyeleknél stb.) tapasztalható. A gyors és megfelelő reagálás megmentheti a citrusaink életét, az elhanyagolás, pedig jóvátehetetlen károkat is okozhat.
  2. Gyökérproblémák, gombásodás megelőzése, elkerülése. Ha citrusunk nem fejlődik megfelelően, gyenge hajtásokat hoz, kifelé "pöndörödnek" a levelei, egyes leveleken elhalást jelző foltok jelennek meg, akkor joggal gyanakodhatunk arra, hogy valami baj van odalenn is. Nem fontos megvárni a levelek erős elszíneződését, beszáradását, ágak barnulását. Az ilyen növényt ügyesen vegyük ki a cserépből, és nézzük meg, nem találunk-e gombásodásra utaló jeleket, nem érzünk-e dohos szagot. Ha igen, akkor amilyen gyorsan csak lehet, langyos esővízzel alaposan mossuk ki a gyökérzetet. Nyáron, nem túl nagy fertőzés esetén, a levelek normális gombaölőszeres permetezése mellett elég lehet a gyökérzet szappanos vízbe állítása. Súlyosabb gond (hajszálgyökerek elhalása, lepotyogása) esetén marad az előírtnál magasabb koncentrációjú gombaölőszeres víz alkalmazása a gyökerekre, és a teljes növény permetezése. (Én 2010-ben kezdtem kipróbálni a gyökerek regenerálására a Trifender nevű "gombaölő gomba" szuszpenziót. Ebben az esetben természetesen más gombaölőszert használni tilos. Hatásáról 2011. tavaszán tudok majd beszámolni.) Végül, az elhalt gyökerek levágása után, következhet az új, laza szerkezetű földbe történő átültetés. (Erre a célra javaslom a 4. számú, ún. "regeneráló" citrusföld használatát.) Tápoldatos locsolást csak az első új hajtások megjelenése után alkalmazzunk!
  3. Hiánybetegségek kiküszöbölése. Mit tesz a kezdő citruskertész, ha elkezdenek sárgulni a növény levelei? Rohan a kiskert áruházba, valamilyen vastartalmú szert beszerezni. Pedig az esetek többségében nem is vashiány a levélsárgulás oka. Fiatal növényeink évenkénti megfelelő földbe történő átültetésével, helyesen adagolt Voldünger oldattal, citrus- és virágzásserkentő-tápok megfelelő használatával nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy növényünk valamiben hiányt szenved. Ilyenkor általában a levelek elszíneződését valami más (pl. túl öntözés, meszes víz használata, gyökérzeti problémák, atkák megjelenése) okozza.

Sajnos vannak olyan támadások, amelyeknek a leggondosabb citruskertész is ki van téve. A legkönnyebb helyzetben azok a kerttulajdonosok vannak, akik rendelkeznek gyümölcsfákkal, hiszen ezeket muszáj permetezni. (Én sajnos nem vagyok jártas a "bio" témában, így ilyen javaslatot nem tudok adni, de szívesen beépítem ezeket a módszereket is.) Nekik általában elég a gyümölcsfákra bekevert permetszerekből adni a citrusokra is, és lényegében megoldott a megelőző növényvédelem. De mit tehetnek azok, akik csak a néhány citrusukat, hibiszkuszukat szeretnék megvédeni, és nem rendelkeznek patikamérleggel. Szerencsére az ő helyzetük sem reménytelen, de bizonyos előkészületek elkerülhetetlenek:

  1. Kb. 1 literes kézi spricni beszerzése.
  2. Folyékony permetszerekhez (pl. Agrol Plusz) kis méretű mércés pohár rendszeresítése. (Nagyáruházak konyhafelszerelési osztályán kapható.) (Erre a célra gyakran megfelel a tápoldatok adagolására használt 2 - 3 cl-es kupak is.)
  3. Por alakú permetszerekhez kis méretű (műanyag) kávéskanál beszerzése.
  4. A vegyszerek kimérésére használt eszközöket különítsük el, és feltűnően jelöljük meg, például szigetelő szalaggal.

Sajnos a kiskerti használatra szánt rovar- és gombaölő szereket általában háti permetezőhöz (10 - 15 liter permetléhez) kimérve árusítják. Nekünk általában ennek még a tizede is sok. A normál, nem ampullás folyékony permetszerek kimérése a 2. pontban megadott kimérővel nem jelent gondot.

A por alakú vegyszereket a tasak felbontása után először öntsük ki egy tisztára mosott, száraz virágalátétbe. Onnan a műanyag kanálkánkkal szép lassan lapátoljuk vissza a zacskóba. Természetesen ügyeljünk arra, hogy mindegyik kanálba nagyjából ugyanannyi kerüljön. Majd írjuk rá a zacskóra, hogy hány csapott kanálkányit tartalmazott. (Például 10 csapott kanálkás vegyszerből, amit 10 liter vízhez javasolt az ismertetője 1 csapott kanálkával kell 1 liter permetléhez.)

Milyen növényvédő szerek előzetes beszerzését javasoljuk? Erre a 2010-ben kapható választékból teszünk egy javaslatot, de a gomba- és rovarölőszerek közül mindenki választhat számára megfelelőbbet.

  1. Agrol Plusz - általános lemosó permetszer, kontakt rovarölők hasznos kiegészítője.
  2. Sanmite 20 WP - atkaölő szer
  3. Gyors, felszívódő rovarölő szer levéltetűre (Chess 50 WG, ez egyéb rovarokra, pl. méhek, nem veszélyes), általános kontakt rovarölő szer, pl. Karate 2,5 WG
  4. Felszívódó rovarölő szer (pl. Actara 25 WG)
  5. Gombaölő szer (Pl. Champion 50 WP, réztartalmú szer, megelőző jelleggel a betegség tüneteinek megjelenése előtt kell kijuttatni. Ridomil Plus 42 WP, levélvarasodás, gyökérrothadás esetén.)
  6. Szükség esetén csigaölő granulátum és talajfertőtlenítő szerek

Végre megvan, hogy miből és mennyit mérjünk ki, de mikor permetezzünk? Természetesen elsősorban akkor, amikor szükséges, de akkor bizony azonnal! Ettől függetlenül van néhány időpont, ami a megelőzés szempontjából fontos lehet.

Első, a kora tavaszi lemosó permetezés. Ezt minden évben, ha lehet még a virágrügyek kipattanása előtt érdemes elvégezni Agrol Plusz alkalmazásával. Előtte azonban alaposan nézzük át a teleltetőből kikerülő növényeinket. Ha pajzstetű jelenlétére utaló jeleket találunk, akkor először a korábban ismertetett mechanikai tisztítást alkalmazzuk, és keverjünk a permetszerbe felszívódó hatású rovarirtó szert is. Ezen kívül ilyenkor gyakori az atkás fertőzés is, így szükség lehet atkaölő szer alkalmazására.

Tavaszi átültetés. Kevés növény esetén általában megoldható, hogy tavasszal egyszerre ültessük át az összes citrusunkat. Én ezekre az időpontokra mindig bekeverek egy kis gombaölőszert. Ha valami penészesedésre utaló jelet tapasztalok a gyökérzetnél, csak előkapom az odakészített spriccnit.

Gombaölőszeres megelőző permetezés. Ezt a vegetációs időszak alatt legalább háromszor érdemes megejteni. Először március vége körül, majd május végén, az első hajtások beérése után, de mindenképp a júniusi esőzések előtt, harmadszor augusztus első felében. Természetesen a lemosó permetszerbe is keverhetünk gombaölőt, valamint rovarölőt is keverhetünk a gombaölőszeres permetlébe, de ebben az esetben előzőleg ellenőrizni kell a vegyszerek összeférhetőségét, (nem képződik-e csapadék), és ügyelni kell a méhekre virágzás idején. Csapadékos év esetén érdemes kipróbálni a már korábban jelzett Trifenderes belocsolást, amit 6 hét múlva meg kell ismételni.

Rovarölőszerrel vegetációs időszakban általában levéltetvek és pajzstetvek ellen kell permetezni. Felszívódó szerekkel megelőző védekezést alkalmazhatunk, a kontakt hatású szerek levéltetvek rajzásakor hatásosak. (Karate esetén a megmaradt, bekevert, hűvös pincében tárolt oldat akár még egy hónap múlva is hatékonyan használható.)

Téli behordás előtt megint csak ajánlott a kora tavaszi keverék (Agrol Plusz + felszívódó rovarölő + atkaölő szer) alkalmazása szeptemberben és októberben. Ekkor mindenképp teszek bele atkaölőt. Ezzel csökkenthetjük a citrusainkat érhető támadási, legyengülési felületet a teleltetés elején.

Azok számára, akik a kerti gyümölcsfáik permetezésével egyidőben szeretnék megoldani citrusaik védelmét is, figyelmükbe ajánlom Kurdi Laci módszerét:

"Én is elvégzem minden tavasszal a lemosó permetezést AGROL+ és RÉZKÉN keverékével. Fontos, hogy csak a teljesen nyugalomban levő citrusokat szabad ezzel kezelni, mert a fiatal fejlődő hajtásokat, leveleket károsítja, deformálja. Sajnos ez saját tapasztalat, s ezért csak a hideg telelőben tartott citrusaim kapnak ilyen permetezést. A csonthéjasok virágzása idején, március végén, április elején az időjárástól függően felszívódó gombaölőszerrel - pl. SAPROL (M3) - permetezem az összes citrusomat.

Nyáron a csonthéjasokra kifejlesztett szerkombinációt - CSONTHÉJAS KOMBI - használom, kétszer-háromszor a citrusaimra is, ez a kombi ugyanis jóval barátságosabb , mint a szőlőre, almára ajánlott keverék, perzselést nem okoz. Előnye még, hogy összetevői szinte évente változnak, s így rezisztencia sem alakul ki velük szemben. Külön atkák ellen nem védekezek, mert a barack-kombi ezt is tartalmazza. (Sajnos nem mindig kapható a Csonthéjas kombi, ezért megadjuk alkotóelemeit. Monília ellen Dithane M-45 vagy Manco 80 WP, esetleg Acrobat MZ, rovarölő szer a Karate 2,5 WG, lisztharmat ellen TOPSIM-M 70 WP-t tartalmaz.)

Pajzstetű fertőzés esetén ACTARA permetezést és belocsolást alkalmazok. Tavaly nem volt rá szükség, idén viszont az üvegházban tartott tahiti mandarinomon jelent meg, ezért kénytelen voltam az egész üvegházat, s elővigyázatosságból a máshol telelt többi citrusfélét is megpermetezni, hiszen a telelő szellőztetése az üvegházon keresztül történt, a fertőzés veszélye így nem kizárható.

Késő ősszel, mielőtt telelőbe vinném a citrusokat, kapnak egy rezes lemosást -BORDÓI LÉ felhasználásával."

 

Vissza a lap tetejére